Szabadság, július 09, 2008
ANL tömbház épül tizenhat lakással
2008. július 09
BAKÓ BOTOND
Az elmúlt időszakban 50 lakásigénylés érkezett a nagyenyedi polgármesteri hivatalba, ezért a helyi önkormányzat rendkívül fontosnak tartja a lakáshiány problémájának megoldását municípiumi szinten. Egy, az Országos Lakásügynökség (ANL) által támogatott tömbházat készülnek felépíteni nagyenyedi családok számára, hogy enyhítsenek a lakáskrízisen. Ennek érdekében már elkészült az ingatlan megvalósíthatósági tervezete, amelyet a helyi tanács már jóvá is hagyott. A tömbházat a Varga Katalin utcába tervezik és tizenhat lakást fognak kialakítani benne az ANL lakásépítési program keretén belül. A befektetés értéke három és fél millió euró, amelyből kétmillió 700 ezer eurót az ANL biztosít, a fennmaradó összeget pedig a városi költségvetésből kell elkülöníteni erre a célra.
A megvalósíthatósági tervezet értelmében tizenhat lakást építenek fel: nyolc 43 négyzetméteres egyszobásat, öt 63 négyzetméteres kétszobásat és három 82 négyzetméteres háromszobásat. A munkálatokat egy év alatt kell elvégeznie a munkát elvállaló cégnek. A helyi polgármesteri hivatal műszaki befektetésekért felelős hivatal által összeállított iratcsomót továbbították az ANL-hez, amely támogatásra érdemesnek tartotta a tervezetet és jóváhagyta számára a támogatást. Az elkövetkező időszakban következik a dokumentáció műszaki-gazdasági ellenőrzése, a műszaki projekt elkészítése, hogy elkezdhessék a tulajdonképpeni munkálatokat.
– A lakáshiány egyre szembetűnőbb probléma – jegyezte meg Mihai Horaţiu Josan polgármester. – 1996–2000 között épült néhány tíz lakás a Ion Creangă utcában, 2000–2004 pedig értékesítették a város központjában található A12-es tömbházat, amelyben az üzlet- és irodahelyiségeken kívül 33 lakás talált gazdára. A Varga Katalin utcai ANL lakás fontos megvalósításnak számít, hiszen 16 lakásigénylő család találhat otthonra – tette hozzá az elöljáró.
Bővebben a Szabadság hónlapján
