Szabadság - augusztus 14, 2010
Megnyílt a XV. Inter-Art
Nagyenyed, 2010. augusztus 14.
Tizenötödik rendezvényét nyitotta meg augusztus 11-én a Polgármesteri Hivatal nagytermében az Inter-Art művésztábor. Ioan Hadarig művészeti igazgató megnyitó beszédében elmondta: ezúttal 21 országból 38 alkotó jelentkezett be. Mihai Horaţiu Josan polgármester üdvözlésében említette: kezdetben nagyon kevesen gondolták azt, hogy az Inter-Art táborok kezdeményezése ennyi ideig kitart. Ő már a kezdetkor is polgármester volt, és most is alkalma nyílt jó munkát, kellemes időtöltést kívánni a művészeknek.
Balog István festőt, az Inter-Art elnökét nem kell külön bemutatni: ő volt a kezdeményező, és immár 15. éve szervezi a tábort. Ebből az alkalomból elismerő oklevelet nyújtottak át neki, megemlítve azt a tényt is, hogy az eltelt másfél évtized alatt mintegy 200 művészt hozott el Nagyenyedre. A Haitiből érkezett Patrick Couven fényképkiállítása emelte a megnyitó hangulatát. Ő volt, aki művész-diplomataként besegített tavaly az Inter-Art New-York-i kiállításának megszervezésébe.
A megnyitó után a művészek, újságírók és érdeklődők átmentek a Történelmi Múzeumba, a volt Bethlen-kastélyba, ahol az 1613-ban fejedelemmé választott Bethlen Gábor és felesége, Károlyi Zsuzsanna is többször megfordult. A teremben fogadásokat, táncestélyeket is tartottak. Ezúttal a Polgármesteri Hivatal nevében Krecsák Albert üdvözölte a vendégeket, és reményét fejezte ki, hogy a művészek tele lélekkel és élményekkel, szép alkotásokkal a tarsolyukban távoznak majd városunkból. A kiállítást, Portrék címmel, sok külföldi művész küldeménye alapján Alexandru Iuga szervezte. Közben egy filmen azokat a művészeket mutatták be alkotás közben, akik a másfél évtized alatt többször is részvevői voltak az enyedi művésztábornak, és sokan közülük most is itt vannak.
A 10 napos táborozás folyamán egyéni kiállítások is nyílnak, pl. szombaton Mihaela Bako tárlata. A tábor ideje alatt a művészek Torockóra is kilátogatnak.
http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servl ... m/id/45885